Felhő sétál
Felhő sétál a térdemen,
villámot rejt a két kezem,
az ősz köszön, a szél legyint,
és megszűnünk megint.
Könnyes a szem, az este meg
helyetted leste testemet,
a hold sikít és csendre int,
mert megszűntünk megint.
Vágy suhan át az éteren,
öledre vágyva éhezem,
csókod enyém a jog szerint,
de megszűnünk megint.
Kívül és belül nagy vihar,
hogy is érném be annyival,
mi villanás, mit perc kerít
és megszűnünk megint.
Addig van lét és gondolat,
addig hord éjem álmokat,
míg tested óv, és felrepít.
Majd megszűnünk megint.