Egy lepkét lesek álmaimban…
Egy lepkét lesek álmaimban, réten röppen át,
Úgy csábítja a végtelen, hogy más célt meg se lát,
oly makacsul, a szélbe száll,
ez álom, gyermekkortól rám talál.
A többi lepke mind leszáll, ha fát borzol a szél,
Az én pillangóm nem lapul, ő rögtön szárnyra kél,
Ha nincs remény, ha nincs esély,
Ha túlélése oly csekély, nem fél.
Az én lepkém száll egyedül, hogy merre, nem tudom.
A széllel szemben szállni szépen, nincsen hatalom.
A szárny kevés, a vágya nagy
egy pillanat, s már semmi vagy, nem vagy.
Csak tudnám azt, hogy mért kísért, ez álom szüntelen,
Az éltem csendben élem én, nem hív a végtelen,
nem vonz a harc, nem vonz a hír,
nem küzdök én már senkiér’ hát mér’?
Ha úgyis jő egy vad vihar, az mindent elsöpör.
Ott győztes nincs, ott nincs esély, ott nincs ki tündököl.
Majd elragad, cibál a szél,
s ott pusztulok majd semmiér’. De mér’?