Moravetz Levente
Író-rendező. A Zrínyi 1566 producere
A produkció támogatói voltak 2016-ban
(2017. Augusztus 22.)
Mivel mától idei támogatóink kerülnek fel a honlap kezdő oldalára, egy éven keresztül, a produkció támogatóinak azzal is szeretnénk megköszönni önzetlen segítségüket, hogy minden évben, itt feljegyezzük nevüket. Köszönet önzetlenségükért.
A produkció támogatói voltak 2015-ben
(2016. Július 01.)
Kisváros Kht.
Dr. Kiss Endre
Győri László
Dr. Vass Péter polgármester
Paizs József
Mészáros Tibor
Ferincz Kft.
Melio-Start Építő és Szolg. Kft.
Sziget-Agrochem Agrokémiai Kft.
A produkció támogatói 2014-ben
(2015. Június 05.)
A produkció támogatói 2013-ban
(2014. Július 14.)
Paizs József
A produkció támogatói 2012-ben
(2013. Július 17.)
Melio-Start Építő és Szolg. Kft.
Paizs József
A produkció támogatói 2011-ben
(2012. március 16.)
A produkció támogatói 2010-ben
(2011. június 9.)
A produkció támogatói 2009-ben
(2010. január 01.)
Egy kis év végi elszámolás
(2009 december 31.)
Mit mesél a statisztika…?
Nézegetem a honlapunk szerkesztő rendszerét, s engedjétek meg, hogy megosszam Veletek az érzéketlen számokat, melyek mögött érzelmeket sejdítek. Ha valaki belép a honlapra, annak a kezdőlapon nyoma marad. Minden új bejelentkezéskor, eggyel nő a napi látogatók száma. Ha a nap folyamán ismét visszatér, a gép már nem regisztrálja, mint új bejelentkezőt. Nem így a szerkesztő rendszer. Ez minden látogatáskor „ugrik” egyet, függetlenül attól, hogy volt-e már fenn az illető aznap. Ezt azonban Ti nem láthatjátok, pedig sok közötök van hozzá. Így jutott eszembe, hogy megosztom veletek ezen adatokat.
Egy majdnem nem lett dal története
(2009 október)
Felhő sétál…
Az üzenő falon jelent meg egy írás, mely a „felhő sétál…” kezdetű dal szövegét kereste. Rögtön összeesküvés elmélet is szárnyra kapott, hogy miért is hagytuk ki, pedig a magyarázat sokkal prózaibb. Bevallom, észre sem vettem, hogy nincs a többi között. Utólag már tudom, hogy miért nem volt ott, de ez nem mentség, csak magyarázat, s mivel hanyagságom megbocsátásáért cserébe megígértem, hogy ha valakit érdekel, megírom e dal hiteles történetét,
hát, íme…,
Ez, azon kevés dalok egyike volt, mely sehogy nem akart megszületni. Nem ritkaság az ilyen. A darabnak azon szövege, ami a közönség elé került, a mű kilencedik változata. Volt olyan dal, / pl. az altató, / ami a sokadik próbálkozás után egy teljesen új verset kapott, s arra született meg az a dallam, amivel elégedett voltam. Így volt ez a „Felhő sétál…” dallal is. Született rá olyan remek zene, hogy szívem szakadt, de akármilyen jól szólt is, nem azt a hangulatot súgta, amire nekem mint rendezőnek szükségem volt. Próbáltuk innen, onnan, nem ment. Kivettünk belőle, betoldottunk, nem és nem. Egy idő után Szabolcs és Krisztián már nem is küldött további verziót. / Ehhez tudni kell azt is, hogy a munkamenet a következő volt. Neten érkeztek a számok, rendszerint hajnal kettő és négy óra között, egy SMS kíséretében, hogy hallgassam meg. Ha ébren voltam meghallgattam, ha nem, felébresztettek és meghallgattam, ha nem sikerült felébreszteniük, akkor maradt a reggeli zenehallgatás. Ezt követően gratuláltam, vagy további próbálkozásra sarkalltam a fiúkat. / A „Felhő sétál…” a sokadik próbálkozás után lassacskán eltűnt. Nem kaptam több verziót, s úgy véltem, szerzőtársaim feladták. Csatlakoztam hozzájuk, s én is töröltem a darabból a szövegét. Talán így is maradt volna, ha a darab dobosa a stúdió felvétel végén nem kérdez rá, hogy mi lesz ezzel a dallal.
– Kihúztam. – mondtam én.
– Kár. – mondta ő. – Nagyon jó dal. – Krisztián közben elindította a zenét, én pedig meglepetten hallgattam. Egy számomra teljesen ismeretlen dallam csendült fel.
– Én ezt még nem hallottam. – mondtam.
– Hogyhogy nem? – Kérdezte Krisztián. – Hiszen átküldtem e-mailben. Több hete…
És biztos, hogy ez így is történt. Ő átküldte, én nem kaptam meg, de végül bekerült és elfoglalta – ezekszerint – méltó helyét mind a darabban, mind a közönség szívében, csak sajnos mostanáig senkinek nem jutott eszébe, hogy az akkor már megjelent dalszövegek közé is fel kéne ám venni. Megfeledkeztünk róla. Sőt, ha a dobosunk nem szól, akkor most senki nem keresi a szövegét, mert ez a dal egyszerűen nem létezne számunkra. Az átküldött de meg nem kapott dal pedig kóborolna csendben valahol a világűrben, elandalítva a csillagokat, akik a zenét hallgatva meg lennének győződve arról, hogy ha ezt a muzsikát nem tették be a darabba, az csak arra bizonyíték, hogy még sincs értelmes élet a Földön.
A darab születéséről…
(2009 március)
Időm mostanában azzal telik, hogy várom a szponzorok jelentkezését, ami biztosíthatná a produkció bemutatását. Van ugyan egyéb munkám, de ezek közül csak a rutinfeladatokat vagyok képes ellátni. Játszani olyan előadást, amit már évekkel ezelőtt bemutattunk, felújítani olyan produkciót, amit lassan már mindenki látott az országban, sőt, az ország határain túl is, csak ezekhez van lelkierőm, mert bármihez kezdenék, gondolataim ott keringenek a Zrínyi 1566 címet viselő rock-musical körül. Elhatároztam hát, hogy amíg várakozom, megírom a darab születésének történetét. Hátha akad valaki, aki kíváncsi rá.
Ennek az előadásnak az ötlete 1992-ben pattant ki Bagossy László fejében. Papp Zoltánt kérte meg a zene megírására, kivel pár évvel azelőtt közösen írtuk meg a Drog című musicalt. Zoli engem kért meg a szinopszis elkészítésére, amely akkor még három felvonásra és rockoperára volt tervezve. Közös, Magyar, Horvát produkciónak volt szánva, de a sors úgy akarta, hogy ne legyen belőle semmi. 2006-ig feküdt az ötlet a fiókban, amikor felmerült bennem a létrehozásának lehetősége. Ha eddig nem lett semmi belőle, nekiállok én. Gondoltam. Paizs József, Szigetvár polgármestere egy lehetetlent nem ismerő ember. Kezet adott rá, hogy megcsináljuk. Kezet és némi pénzt. Egy akkora városnak, mint Szigetvár, a költségvetéséhez képest jelentős összeget. A produkció létrehozásához sajnos nem eleget. Mikor e sorokat írom, még mindig nem tudom, hogy 2009. szeptember 2.-án lesz-e bemutató. Kétségtelen, hogy az első anyagi löketet Kiss Péter kancelláriaminisztertől kaptuk. Az Ő segítsége jelentősen befolyásolta eddigi támogatóink adakozó kedvét. Már volt mihez csatlakozni. Közben elkészült a darab szövegkönyve, zeneszerzőből pedig három is van. Magyarországon szokatlan dolog, ezért kell, hogy néhány szót ejtsek erről. A zenés műfajban vezető országokban mára mindennapos dolog, hogy egy-egy zenés darabot több szerző is jegyez. Nem őket akartam utánozni, de Papp Zoli dalait átadtam hangszerelésre Balásy Szabolcsnak, aki társául hozta Horváth Krisztiánt. És ezzel megindult a lavina. A fiúk – én csak kistigrisnek hívom őket – véletlenül ráakadtak egy dalszövegre, amit én szándékaim szerint kihúztam a darabból. Bevallom, nem tetszett az a zene, amit Zoli írt hozzá. A kistigrisek egyik este beállítottak hozzám, kérve hallgassam meg mit írtak arra a bizonyos kihúzott szövegre. Ez lett a „…Ha rosszat teszek, s pillantásid ledöfnek, az jó…”” kezdetű dal, amit a darabban Zrínyi és Éva énekel. S jött egy újabb dal újabb változata, majd még egy és még egy… Így lassan kialakult a darab, miközben én válogattam, hogy a három szerző melyik dala tetszik jobban. Kétségtelen, hogy mi, Zolival a rock nemzedék első generációjához közelebb állunk, mint a kistigrisek. Ők viszont már ebbe születtek, s akkor is jobban érzik ezt a műfajt, ha ezt egyikünk sem teszi szóvá. Így találkozott a tapasztalat az ifjúi tehetséggel, reméljük, hogy a közönség megelégedésére. A többi napi, szürke, küzdelem. Sokszor úgy éreztem és érzem most is, hogy egyszerűbb megírni, megrendezni a darabot, mint megteremteni a lehetőséget a megíráshoz és a megrendezéshez.
De beszéljünk egy kicsit a darabról. A történelem és a képzelet ötvözete. Ezért is akartam beszélni róla, mert nézetem szerint a költői képzeletet megbilincselni nem szabad semmilyen cenzúrával, még a vélt, vagy valós igazság bilincsével sem, de azt azért nem árt tisztázni, mi történelem, és mi a képzelet. Aztán ha a képzeletről kiderül, hogy történelem, az már csak szerencse, ami kevés írónak adatik meg.
Zrínyi Miklós. / Sasvári Sándor / Ahány olvasmány, ahány tanulmány erről a férfiról, annyi vélemény. Ahány képet festettek róla, annyi arc. A szó valós és átvitt értelmében egyaránt. Például Benedek Elek, miközben elismeri hősiességét, fura dolgokat ír róla. S talán mondanom sem kell, hogy nem éppen hízelgő dolgokat. Írását azonban úgy fejezi be, hogy „…nem volt ő, sem jobb, sem rosszabb kortársainál. S ha tett is olyan dolgokat, melyeket a mai kor embere erkölcstelennek ítél, ne feledjük el, hogy az ő korában ez természetes volt. Akárhogy is, halálával lemosta, ha tapadt is nevéhez szenny…” Ezzel tehát nem kívántam foglalkozni. Annál inkább felkeltette érdeklődésemet az a sok fura dolog, amikre a tanulmányok során felfigyeltem. Szeretném előre hangsúlyozni, hogy nem történelmi tanulmányt írok. Sem most, sem a darabban. Nem dolgom, nem feladatom, nem tisztem. Én egy darabot írtam. A sok véleményből azt ragadtam meg, ami a darab szempontjából számomra érdekes és hasznos volt. Hogy történelmi szempontból kinek van igaza, melyik történésznek, melyik csoportnak, döntsék el ők. Én szórakoztatni akartam. Ahogy Hegedű Géza bácsi, korunk nagy irodalom tanára és reneszánsz embere mondta, „Ha Rómeó és Júlia szerelmesek egymásba, és házasságukra mind a két család áldását adja, az nagyon örvendetes, de nem lesz belőle színdarab…” Így például nem tudom, hogy kinek van igaza Zrínyivel kapcsolatban, amikor azt mondják, hogy Zrínyi volt a várományosa a nádori széknek. Vannak akik ezt állítják, vannak akik azt mondják, hogy ennek nincs valós bizonyítéka. Majd ők eldöntik. Nekem tetszetős volt, ha azt a nézetet tettem magamévá, hogy a nádori székbe Zrínyit akarták ültetni. Tény, hogy Nádasdy, az egykori nádor, Zrínyi régi harcostársa elhunyt. Az is tény, hogy a néhai nádorral nagyon jó kapcsolta volt Zrínyinek, amit számomra mi sem bizonyít jobban, hogy első személyes levelét, melyben közli, hogy feltett szándéka a szigeti várban bevárni a török sereget, éppen Nádasdy özvegyének küldi el Zrínyi Miklós. Tény az is, hogy Magyarországnak ez időben nincs nádora. Valamint az, hogy Zrínyi, aki az egyik legnagyobb földesúr, joggal pályázhatott erre a címre. S ha ehhez hozzávesszük tagadhatatlan hatalomvágyát, a „három részre szakadt ország” politikai instabilitását, egyből adta számomra azt a színpadilag oly kecsegtető helyzetet, hogy Zrínyi komoly veszélyt jelenthetett a császári hatalomra. Olyan veszélyt, amivel érdemes számolni, s ha kalkulál vele a politika, akkor kényszerítve van eltaposni. Eltaposni egyszer, s mindenkorra.
Aztán ha az emberben feltámad a gyanú, akkor már késő. Akkor már minden apró dolgot ennek tükrében néz, s nem képes szabadulni képzetétől. Így voltam én is. Tény, hogy a szigeti vár 1564-65-ös átépítése, melyet osztrák építészek terveztek és irányítottak, erősen meggyengítette a várat.
„Zrínyi Miklós a szigeti várat a bécsi Haditanács segítségével megerősítette, s vesztére az Újváros építésébe (1564–1565) fogott, pedig a vár erőssége az Újváros nélkül a természetes akadályok révén kedvezőbb volt. Szigetvár 1566-ban három részből állt: a külső-, a középső- és a belsővárból, illetve az Óvárosból, az Újvárosból és a Várból. Mind a három rész körül volt árkolva és a részeket hidakkal kötötték össze. A várat öt bástyával erősítették meg. A 4–5 méteres és néhol 7 méteres várfalakat úgy építették, hogy az összekapcsolt tölgyfagerendák közé földet döngöltek. Téglából a haranglábak és a várvédő katonák házai épültek. A bécsi Haditanács 3000 főben állapította meg – Újváros nélkül – a katonaság létszámát, értesülhetünk Zrínyi 1566. március 21-i leveléből, amelyben sürgeti a katonai állomány 6000 főre történő kiegészítését. Hasztalanul, ugyanis azt augusztusra sem töltötték fel, azaz a szultán csapatai huszonnégyszeres túlerőben voltak. A várban a katonaságon kívül még 2000-re volt tehető a parasztok, kőművesek, ácsok, továbbá asszonyok és gyermekek száma. Az Újváros felépítésével a vár védettsége csökkent, a Haditanács sem küldött újabb csapatokat, sőt Zrínyinek kellett hozzájárulnia a katonaság eltartásához.”
Ez persze még nem érv a manapság oly divatos „összeesküvés elmélet” igazolására. Láttunk, sőt napjainkban is látunk olyat, hogy a javítás szándékával, komoly rombolást végzünk környezetünkben. De az már feltűnt, hogy a szultán eredetileg Gyula, majd Eger ostromával akarta megindítani európai hadjáratát, s csak akkor kanyarodott Szigetvár felé, mikor annak vitézei Siklósnál megtámadták, s lemészárolták kegyencét, a főszakácsot, s elrabolták a nála lévő kincseket. Mintha valaki egyenesen Zrínyire uszította volna a török sereget. Ehhez jött még annak a hatvanezer pompásan felszerelt katonának a csendes szemlélődése, akik távolból „nézték” a szigetiek önfeláldozó küzdelmét, s akik Győr alatt táboroztak addig, amíg hőseink odavesztek majd mind egy szálig, s már készen volt a darabhoz oly elengedhetetlen alapkonfliktus, miszerint egy nagyszabású politikai gyilkosság zajlott le 1566-ban Szigetvárnál. Egy veszélyes ellenfelet tett el az útból az Osztrák politika. Lehet, hogy így volt, lehet, hogy nem. De az vitathatatlan, hogy Zrínyi halála jól jött az osztrák császárságnak. Nem véletlen talán, hogy Szokoli Mehmed, török nagyvezér, bár katonai pompával temettette el Zrínyi Miklóst;
„…de a fejét levágták, és elküldték Miksa császárnak egy futárral a győri táborba, egy levél kíséretében. Ez a levél arról tesz tanúbizonyságot, hogy a törökök elismerték Zrínyi nagyságát és hősiességét, és tudták, hogy milyen nagy veszteséget okoztak a magyarságnak. Soraikból Miksa és az udvar megvetését is kiolvashatjuk. A levél így szól: – Legbátrabb emberetek fejét küldjük, amelyre a jövőben is nagy szükségetek lenne…”
Megvolt tehát az a csavar, amire szükségem volt a darab gerincének felépítéséhez. Most kellett valaki, egy ellenpont, akit a császári fővezér, Salm gróffal / Blaskó Balázs / szembe tudok állítani. Erre a szerepre a legalkalmasabbnak Szokoli Mehmed, / Beleznay Endre / a török nagyvezér látszott. Saját hősünk nagyságát emeljük azzal, ha jelentős ellenfele nagyra becsüli őt. Szokoli Mehmed. A török seregek fővezére. Maga is Horvát születésű, tehát szimpatizálhatott Zrínyivel, hihető, hogy mindent elkövet, hogy a kitűnő katonát megmentse a biztos haláltól. Mikor megtudja, hogy Zrínyi elvállalja Szigetvár védelmét, rábírja a szultánt, hogy az, Eger alá vonuljon, aztán hogy a siklósi rajtaütés miatt a császár haragja mégis Szigetvár felé fordítja a hadakat, olyan ígéretekkel próbálja rábírni Zrínyit a vár feladására, melyek valóban példanélküliek. / Egész Horvátországot nekiajándékozták volna, amennyiben feladja a várat. / Zrínyi minden megadási ajánlatot elutasított.
– Miért?
Bízott talán a Győr alatt táborozó csapatok megérkezésében? Akkor miért búcsúzott György fiától úgy, hogy szavaiból világossá válik, tisztában volt azzal, hogy számára Szigetvár a végső csata helyszíne lesz. Nem. Szerintem tudta, hogy utolsó csatáját vívja majd a várban. Mégis megállt, nem adta fel, vállalta a hősi halált, s ezzel olyan példát állított hazaszeretetből, kitartásból, hithűségből, két nemzet testvéri összefogásából, mely évszázadokon át irányt kell hogy mutasson. S talán nincs pillanat aktuálisabb, mint a mi időnk, felismerni s megfogadni tanácsát, melyet vérével, vérükkel írtak történelmünk egére.
Vérével és vérükkel, írtam az előbbi mondatban. Vérükkel. Mert ne feledkezzünk meg a többi hősről. Hajlamosak vagyunk erre. Ez egy hagyományos, rosszul felfogott történelemszemlélet. Volt egy vezér, aki katonáival hősi halált halt. A vezér nevét megjegyezzük. A katonáit már nem annyira. Amikor az Egri csillagokat rendeztem, mely Egerben, az ottani várban látható minden év augusztus hónap első heteiben, teljesítettem Gárdonyi Géza kívánságát, melyet a regénye végén ír. Nevezetesen, hogy minden kiadásban, a könyv végén sorolják fel mindazok neveit, akik az 1552-es egri viadalban a várat védték, s akiknek neveit ő, Gárdonyi Géza felkutathatott. Természetesen a darab nem bírná el az összes név felsorolását, de hiszem, hogy a nevek alfabetikus sorrendben történő megemlítésének elkezdése, melyre rájön a finálé, olyan hatást kelt a nézőben, mintha az összes nevet elmondtuk volna, s hiszem, hogy lélekben el is mondtuk. Így nem szabad elfeledkezzünk a szigeti hősökről sem. A darabban szereplők majd mindegyike valós személy. Csak a nőkkel volt bajom, így kitalált szereplő Anna, a szakácsnő, Kata a szolgálólány, valamint Boglárka és Csenge. Úgy tűnik a nőkkel nem voltak elég gálánsak a történelemírók, mert nem találtam női nevet a szigeti vértanúk között. De ha volt vár, biztos volt szakácsnő, biztos volt szerelmes lány, sőt szerelmes lányok, s ha voltak, lehet, hogy Annának, Katának, Boglárkának és Csengének hívták őket, mely nevek a korban legelterjedtebb nevek voltak az akkori Magyarországon. Ők, a nők, a darab történetében legnagyobb vihart kavaró jelenet szereplői. Zrínyi, az ostrom megkezdése előtt Csáktornyára küldi a várban lévő nőket és gyerekeket. Ám voltak asszonyok, lányok, akik nem voltak hajlandóak elhagyni a várban lévő szeretteiket.